18. rész - Túl késő mindenért.

A rövid telefonbeszélgetés után sokat kellett gondolkoznom, hogy elmenjek-e a találkozóra. Végül is boldog vagyok most és megszokható ez az élet anélkül is, hogy más nekem magyarázkodna, ezért percekig agyaltam azon, hogy vajon megéri-e elmenni. Pár perc után arra jutottam, hogy el kéne mennem. Úgy sem történhet már sok rossz dolog. Mivel a telefonban nem tudtam semmi érvelést mondani, ezért gondoltam válaszolok az üzenetére, hogy találkozzunk délután 3 óra fele egy kávézóban. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy elteljen ez a pár óra, mert végül is csak a lányommal töltöm az egész napot. Már utólag is örültem, hogy igent mondtam a találkozóra, mert jól fog esni egy kis kikapcsolódás.
*Délután 2 óra*

Bementem a szobánkba és egy határozott mozdulattal kinyitottam a ruhásszekrényt. Kivettem a kedvenc csíkos felsőmet és a nadrágomat. Levettem az otthoni szerelésem és lehajítottam a francia ágyunkra, amin már nagyon régen aludtam és el is felejtettem, hogy milyen kényelmes volt akkoriban. Ráültem és aztán elfeküdtem rajta. Nem nehéz egy ilyen ágyban elbambulni és agyalni az élet dolgain és a rossz dolgokon, amiket tettem, de már késő megbánni őket. Késő elmondani, hogy kit, miért és hogyan szeretek vagy szerettem. Túl későn vettem észre, hogy mit tettem. Viszont már tudom, hogy mit fogok tenni. Mosollyal az arcomon ültem fel és húztam magamra a szeretett nadrágomat meg a felsőmet. Kiballagtam az előszobába és magamhoz ragadva a pénztárcám és a telefonom elindultam a kávézóba. Az út hosszúnak tűnt, mert nem tudtam, hogy miért ilyen fontos találkoznom vele. Igaz, hogy rég láttam, de a hangja a telefonban is nagyon komoly volt, de nem akartam rossz dologra gondolni. Végigmentem egy sétálóutcán, aztán egy szép parkon. A kedvenc parkunkon.. Gyerekek ugrándoztak felhőtlen jókedvvel én pedig ezek láttán csak mosolyogni tudtam. Felnőtten ritkán látni ennyi jókedvű embert. Elérkeztem a kávézóhoz és beültem. Rendeltem magamnak egy cappuccinot és vártam. Meg is érkezett Andy.. Leült mellém és beszélgettünk, ugyanis nagyon rég találkoztunk. Említette, hogy látott az egyik nap. Én azt mondtam neki, hogy meglepett a hívása, mert már nagyon rég nem láttam, amit én is tudok, hogy hazugság, de semmi jogon nem kérhetem számon a tartózkodási helyét, így hallgattam. Sok lényegtelen téma után rátért a lényegre és elkezdte mondani, hogy nem akárhol látott, hanem Eleanor RÉGI házánál. Amint meghallottam a "régi" szót enyhén szólva kiakadtam és rá kellett erre kérdeznem:
-Mi az, hogy régi?! Miért régi? Ott lakott és lakik. Ez a kedvenc háza.. Vele éltem hónapokig. Tudom, hogy nem menne el onnan!!!

-Úgy tűnik, hogy csak volt a kedvenc háza, de most már nem az! - ezzel a mondattal befejezvén a társalgást megfogta magát és kiment.
Nem tudom, hogy miért, de nem annyira rendített meg ez a pár szó, mint amennyire gondoltam. Most már a saját élete. Elfogadom akárhogyan alakítja ki.

17. rész - Családias hangulat.

Tudom, hogy nagyon régen írtam. Sajnos nem volt egyáltalán időm még nyáron sem, ezért abbahagytam egy jó időre a blogot, de most folytatni szeretném. Nem tudom, hogy kit érdekel még ennyi idő kihagyás után, de jó olvasást kívánok nektek! Remélem elég izgi a történet! :))
Rebeka:)

Eleanor az életemet jelenti, de Jess és a kislányom mellett kell lennem. El-t szeretem, tehát az érzéseim nem változtak. Ha a kislányom nagyobb lesz, akkor majd megérti, hogy egy másik nőt szeretek és nem az anyját, így megfogtam magam és szélsebesen rohantam oda, ahol a legszebb hónapokat töltöttem: Eleanorhoz. Kopogtam, dörömböltem, de nem nyitott ajtót senki... Nem számítottam másra. Csalódottan indultam vissza a parkba, ahol mindig sétáltunk. Már a sarkon jártam, amikor meghallottam egy ajtóbecsapást. Azonnal hátrafordítottam a fejem és megcsillant a remény a szemeimben, azonban az ajtó előtt nem Eleanort láttam, hanem egy férfit. Méghozzá egy régi jó barátomat, Andyt. Meglepetten néztem továbbra is, de ő nem vett észre. Féltékeny lettem, de nem mehettem oda hozzá, hiszen már alig köt valami össze Eleanorral és nem is kényszeríthetem, hogy addig szeressen, ameddig együtt nem lehetünk, mert én hibáztam. Én szúrtam el.. Akkor én is igyam meg a levét... Kicsit idegesen, de visszaindultam a parkba.
*30 perc elteltével*
Ülök a székben a kislányomat ringatva és akkor a telefonom elkezd zizegni az asztalon. Rövid zizegés volt, ezért arra gondoltam, hogy egy üzenet lehet. Nem álltam fel, mert meg kellett várnom, hogy a picur elaludjon. Amikor elaludt beleraktam a kiságyába, ami teli volt rózsaszín kis virágokkal és az ágy felett volt egy baldachin. Elmentem a konyhába és csináltam teát Jessnek is és magamnak is. Elbeszélgettük az időt a finom rózsatea mellett.. Benéztem a pici babánkra, aki már úgy aludt mint egy álomszuszék. Megfogtam a kicsinyke kezeit és hangosan gondolkoztam:
-Most ha te nem lennél, furcsa lenne az életem. Könnyebb lenne, de unalmasabb. De most hogy te itt vagy nekem így minden hihetetlenül csodálatos.
-Igen, szerintem is! - mondta Jessie egy bűvös mosollyal az arcán.
Furcsa volt ezt hallani, mert azt hittem, hogy ő ezt nem fogja hallani, de jó érzés volt nekem is kimondani ezeket a szavakat. És ha nem is Jess az a nő, akit életem végéig szeretni fogok, akkor is egy csodás nő! Ezekkel a szavakkal odamentem hozzá, megöleltem és egy gyengéd puszit nyomtam az arcára.
Amikor beléptem a szobámba megcsörrent a telefonom. A nevet nem jelezte ki, így nehezen vettem rá magam, hogy felvegyem, de felvettem. Egy ismerős hang szólt bele:
-Hello! Találkozunk holnap?