Ma több részt valószínűleg nem írok. Ma nem lesz sok időm, mert holnap suli. De szerintem holnap is írok.
Rebeka:)
Azt a csókot nem bánom, addig amíg Jess sem tud róla. Mondjuk most már biztos, hogy nem leszek sohasem őszinte. Ez egy nehéz dolog, amit még a fejemből sem egyszerű kiverni. Az a csók csak hirtelen jött. De megbánás nélkül hagytam őt ott.. Ez viszont azt jelenti, hogy valamit még érzek tudat alatt.. Én még mindig nem kötődöm teljesen hozzá, de a múltat viszont már soha többé nem törölhetem ki. A fiúk is jobban szerették El-t velem, mint most Jessicát. Mondjuk ez túlzottan nem érdekel. Ez az én döntésem. Mostantól csak én döntök. Senki más. Viszont a sok fogadalomba bele fogok őrülni.. Alig bírom betartani őket. Sőt, szinte egyáltalán nem. Ezért sajnálok mindenkit, aki a közelembe kerül. Csak ígérgetek, de a nagy része marad csak ígéret.
-Csinálnál nekem valami vacsit? - halkan kérlelt Jess.
-Persze! Neked mindig. - Reagáltam nagyon gyorsan a kérdésre. Alig figyeltem rá. Viszont elkezdtem elkészíteni a vacsorát. Mostanában sokkal többet eszik, mint én. Ez persze közel sem furcsa. Esténként a pociját simogatom. Ezután legtöbbször összebújunk. Néha még ennél is jobb a vége. Nem szeretem részletezni. Viszont húúú. Imádom azokat a pillanatokat.
-Kész van! Gyere enni szívem.
-Már megyek is.
Megette a vacsorát és lefeküdt aludni. Végül is. Igaza van. Késő van. Neki pedig főleg pihennie kell. Muszáj. És másrészt pedig ki nem szeret csak úgy pihenni? Így még sokat is tud aludni.
Mire én is megvacsiztam és odamentem az ágyhoz, addigra aludt. Ezután én is lefeküdtem.
*10 perccel később*
Már majdnem elaludtam, de csörömpölést hallottam. Hirtelen felijedtem. Még mindig csörömpölt az a valami. Vagy valaki!? Megfogtam a legnagyobb fakanalat a házból. Lassan mentem kifelé. Közben hallgatóztam.. Mintha valaki az ablakot csapkodná. Ekkor kérdeztem meg magamtól, hogy az ajtón menjek ki vagy pedig az ablaknál nézzek ki? Maradtam az ajtós ötletemnél. Amint kinyitottam az ajtót nagyon féltem, de az ablaknál csak egy macskát láttam. Elijesztettem és visszamentem. Kicsit haragudtam magamra. Sőt, már rég aludhatnék, de nem. Negyed órát azzal használtam el, hogy "kergessek" egy ártalmatlan macskát. Visszafeküdtem.
Egy kicsit nehezen aludtam el, de sikerült.
*3 hónap elteltével*
-Itthon vagyok! - mondta Jess, amikor belépett az ajtón.
10 perc múlva elindultam az "igazi otthonomba", mert ott maradt még egy jó pár könyvem. Most pedig unatkozok, ezért olvasnom kell. Már rég nem voltam ott. Utoljára kb. 2 hónappal ezelőtt. Negyed óra alatt ott is voltam. Csengettem. Ugyanúgy, mint múltkor. Amikor kinyitotta az ajtót, akkor egy teljesen más nőt láttam. Teljesen megváltozott. Behívott, de mondtam, hogy már megyek is, mert nem akarom zavarni. Azt mondta, hogy sohasem zavarom őt, ennek ellenére csak összeszedtem a könyveimet és mentem is. Bevallom, hogy 1000x vonzóbb, mint régebben. Tehát nehezen lehet ellenállni neki. Mintha egy kicsit felszedett volna még pár kilót, de viszont így sokkal gyönyörűbb volt. Hazaértem.
-Amint beléptem láttam, hogy Jess a földön fekszik. Megijedtem. Hívtam a mentőket. Lélegzett. Talán még az ijedtségre sincs, mert valószínűleg csak egy egyszerű ájulás a gyerek miatt. A mentők hamar kiértek. A helyszínen semmi komolyat nem említettek, csak ahogy sejtettem. Csak egy hétköznapi ájulás volt, ami mindenkinél előfordulhat a hő hatására. Nagyon meleg volt. A levegő 40°C közelében lehetett. Ez ugye a babának nem teljesen jó.. A 7. hónap közelében járt Jessie. Aggódtam. Bemehettem vele a kórházba. Bevitték. Bent tartották, mert nem szívesen engedik haza úgy, hogy ilyen meleg van. Folyamatosan vizet kapnak a betegek. Folyamatosan figyelik őket. Köztük a babát is.
Viszont, amikor kijött az orvos megijedtem. Okot is kaptam az ijedtségre. Az orvos azt közölte velem, hogy muszáj megszülnie a gyerekünket Jessnek, mert az eséstől megsérült.
A doktor úr halálra rémisztett. Teljes pánikba estem.
Rebeka:)
Azt a csókot nem bánom, addig amíg Jess sem tud róla. Mondjuk most már biztos, hogy nem leszek sohasem őszinte. Ez egy nehéz dolog, amit még a fejemből sem egyszerű kiverni. Az a csók csak hirtelen jött. De megbánás nélkül hagytam őt ott.. Ez viszont azt jelenti, hogy valamit még érzek tudat alatt.. Én még mindig nem kötődöm teljesen hozzá, de a múltat viszont már soha többé nem törölhetem ki. A fiúk is jobban szerették El-t velem, mint most Jessicát. Mondjuk ez túlzottan nem érdekel. Ez az én döntésem. Mostantól csak én döntök. Senki más. Viszont a sok fogadalomba bele fogok őrülni.. Alig bírom betartani őket. Sőt, szinte egyáltalán nem. Ezért sajnálok mindenkit, aki a közelembe kerül. Csak ígérgetek, de a nagy része marad csak ígéret.
-Csinálnál nekem valami vacsit? - halkan kérlelt Jess.
-Persze! Neked mindig. - Reagáltam nagyon gyorsan a kérdésre. Alig figyeltem rá. Viszont elkezdtem elkészíteni a vacsorát. Mostanában sokkal többet eszik, mint én. Ez persze közel sem furcsa. Esténként a pociját simogatom. Ezután legtöbbször összebújunk. Néha még ennél is jobb a vége. Nem szeretem részletezni. Viszont húúú. Imádom azokat a pillanatokat.
-Kész van! Gyere enni szívem.
-Már megyek is.
Megette a vacsorát és lefeküdt aludni. Végül is. Igaza van. Késő van. Neki pedig főleg pihennie kell. Muszáj. És másrészt pedig ki nem szeret csak úgy pihenni? Így még sokat is tud aludni.
Mire én is megvacsiztam és odamentem az ágyhoz, addigra aludt. Ezután én is lefeküdtem.
*10 perccel később*
Már majdnem elaludtam, de csörömpölést hallottam. Hirtelen felijedtem. Még mindig csörömpölt az a valami. Vagy valaki!? Megfogtam a legnagyobb fakanalat a házból. Lassan mentem kifelé. Közben hallgatóztam.. Mintha valaki az ablakot csapkodná. Ekkor kérdeztem meg magamtól, hogy az ajtón menjek ki vagy pedig az ablaknál nézzek ki? Maradtam az ajtós ötletemnél. Amint kinyitottam az ajtót nagyon féltem, de az ablaknál csak egy macskát láttam. Elijesztettem és visszamentem. Kicsit haragudtam magamra. Sőt, már rég aludhatnék, de nem. Negyed órát azzal használtam el, hogy "kergessek" egy ártalmatlan macskát. Visszafeküdtem.
Egy kicsit nehezen aludtam el, de sikerült.
*3 hónap elteltével*
-Itthon vagyok! - mondta Jess, amikor belépett az ajtón.
10 perc múlva elindultam az "igazi otthonomba", mert ott maradt még egy jó pár könyvem. Most pedig unatkozok, ezért olvasnom kell. Már rég nem voltam ott. Utoljára kb. 2 hónappal ezelőtt. Negyed óra alatt ott is voltam. Csengettem. Ugyanúgy, mint múltkor. Amikor kinyitotta az ajtót, akkor egy teljesen más nőt láttam. Teljesen megváltozott. Behívott, de mondtam, hogy már megyek is, mert nem akarom zavarni. Azt mondta, hogy sohasem zavarom őt, ennek ellenére csak összeszedtem a könyveimet és mentem is. Bevallom, hogy 1000x vonzóbb, mint régebben. Tehát nehezen lehet ellenállni neki. Mintha egy kicsit felszedett volna még pár kilót, de viszont így sokkal gyönyörűbb volt. Hazaértem.
-Amint beléptem láttam, hogy Jess a földön fekszik. Megijedtem. Hívtam a mentőket. Lélegzett. Talán még az ijedtségre sincs, mert valószínűleg csak egy egyszerű ájulás a gyerek miatt. A mentők hamar kiértek. A helyszínen semmi komolyat nem említettek, csak ahogy sejtettem. Csak egy hétköznapi ájulás volt, ami mindenkinél előfordulhat a hő hatására. Nagyon meleg volt. A levegő 40°C közelében lehetett. Ez ugye a babának nem teljesen jó.. A 7. hónap közelében járt Jessie. Aggódtam. Bemehettem vele a kórházba. Bevitték. Bent tartották, mert nem szívesen engedik haza úgy, hogy ilyen meleg van. Folyamatosan vizet kapnak a betegek. Folyamatosan figyelik őket. Köztük a babát is.
Viszont, amikor kijött az orvos megijedtem. Okot is kaptam az ijedtségre. Az orvos azt közölte velem, hogy muszáj megszülnie a gyerekünket Jessnek, mert az eséstől megsérült.
A doktor úr halálra rémisztett. Teljes pánikba estem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése