Amint elérkeztem édesanyámhoz örültem, hogy vele is lehetek végre. És hogy beszélhetek vele végre. Nem mintha máskor nehezemre esne eljönni ide, de fogjuk az időre. Alig van valami dolgom naponta, de fogjuk az időre. Mert miért ne!?
-Szia Anyu! - köszöntem neki életvidám mosollyal az arcomon.
-Szia kicsim! - köszönt vissza vidáman.
Éppen sütött. A szobában nagyon jó illat volt. Ő folyton csak sütött régebben is. Szerettem itt lakni. Szerettem az összes sütijét, amit készített . Nála jobban már csak a mamám sütött. Hát, ő már nem lehet velünk sajnos. Pedig annyira szerettem. És sokat voltam vele.. Mindent megbeszéltem velük. Anyuval és a mamával. Olyanok voltak nekem, mint két általános iskolás barátnő. Rég láttam már az általános iskolás barátaimat is.. De én sohasem jutottam eszébe senkinek. Se a barátaimnak, se a barátnőimnek és még az osztályfőnökömnek sem. Én annyiszor próbálkoztam felhívni őket, elhívni őket, de nehezen megy sajnos. Eddig talán egyel vagy kettővel találkoztam azóta. És ez egy kicsit fáj. Sőt, nagyon..
-Anyu mit sütsz? - hangzott a kérdés, amit csak azért tettem fel, hogy a gondolataimat eltereljem.
-A kedvenc süteményed. Mintha éreztem volna, hogy jönni fogsz. - tudta, hogy nem csak azért jöttem el hozzá, mert látni akartam. És ekkor vissza is kérdezett:
-Na, mi a baj?
-Tulajdonképpen bűntudatom van. Félek. És egyszerre két lányt szeretek. Egy picit kiakaszt, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan dönthetnék helyesen. A másik, hogy van egy kislányom, akit fel kéne nevelnem az anyja mellett maradva. Csak ez nagyon is nehéz. Számomra Jess csak egy kaland volt. De most már van tőle egy gyerekem. Mit tehetnék?
-Nem játszhatsz csak így. Mindenkinek mindent felajánlva és be nem tartva. És fel lehet nevelni úgy egy gyereket, hogy nem vagy folyton vele. Most is ahelyett, hogy Eleanorral lennél itt vagy velem. Most válassz. Vagy Eleanor vagy Jess.
-Érts meg. A szívem azt mondja, hogy Eleanor. Az eszem azt, hogy Jess, mert ő tőle van gyerekem. Nem tudok választani. Nem választhatok!
-De választhatsz. Értem, hogy miért nem akarsz. Ha El-t választod, akkor a gyerek miatt fog fájni a szíved. Ha Jessiet, akkor Eleanor miatt. Az élet sokszor igazságtalan. Nem választhatsz többet. Nem lehet több életed. Csak egy van, amit úgy használj ki, hogy amellett légy boldog, aki mellett tényleg az lennél. Én Eleanort választanám.
-Én is. De nem tehetem. Most megyek, szia.
-A sütit sem várod meg?
-Majd visszajövök. - ezzel az utolsó mondattal léptem át a küszöböt. Csak még jobban összezavarodtam. Visszamentem Jessicához és a kislányomhoz, mert számomra mégis a kislányom a legfontosabb.
Aludtak. Leültem melléjük és furcsa, hogy rájuk nézek és azt kell mondanom, hogy van egy családom. És még furcsább, hogy lehet, hogy ezt a családot fogom elhagyni egy másikért.
-Szia Anyu! - köszöntem neki életvidám mosollyal az arcomon.
-Szia kicsim! - köszönt vissza vidáman.
Éppen sütött. A szobában nagyon jó illat volt. Ő folyton csak sütött régebben is. Szerettem itt lakni. Szerettem az összes sütijét, amit készített . Nála jobban már csak a mamám sütött. Hát, ő már nem lehet velünk sajnos. Pedig annyira szerettem. És sokat voltam vele.. Mindent megbeszéltem velük. Anyuval és a mamával. Olyanok voltak nekem, mint két általános iskolás barátnő. Rég láttam már az általános iskolás barátaimat is.. De én sohasem jutottam eszébe senkinek. Se a barátaimnak, se a barátnőimnek és még az osztályfőnökömnek sem. Én annyiszor próbálkoztam felhívni őket, elhívni őket, de nehezen megy sajnos. Eddig talán egyel vagy kettővel találkoztam azóta. És ez egy kicsit fáj. Sőt, nagyon..
-Anyu mit sütsz? - hangzott a kérdés, amit csak azért tettem fel, hogy a gondolataimat eltereljem.
-A kedvenc süteményed. Mintha éreztem volna, hogy jönni fogsz. - tudta, hogy nem csak azért jöttem el hozzá, mert látni akartam. És ekkor vissza is kérdezett:
-Na, mi a baj?
-Tulajdonképpen bűntudatom van. Félek. És egyszerre két lányt szeretek. Egy picit kiakaszt, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan dönthetnék helyesen. A másik, hogy van egy kislányom, akit fel kéne nevelnem az anyja mellett maradva. Csak ez nagyon is nehéz. Számomra Jess csak egy kaland volt. De most már van tőle egy gyerekem. Mit tehetnék?
-Nem játszhatsz csak így. Mindenkinek mindent felajánlva és be nem tartva. És fel lehet nevelni úgy egy gyereket, hogy nem vagy folyton vele. Most is ahelyett, hogy Eleanorral lennél itt vagy velem. Most válassz. Vagy Eleanor vagy Jess.
-Érts meg. A szívem azt mondja, hogy Eleanor. Az eszem azt, hogy Jess, mert ő tőle van gyerekem. Nem tudok választani. Nem választhatok!
-De választhatsz. Értem, hogy miért nem akarsz. Ha El-t választod, akkor a gyerek miatt fog fájni a szíved. Ha Jessiet, akkor Eleanor miatt. Az élet sokszor igazságtalan. Nem választhatsz többet. Nem lehet több életed. Csak egy van, amit úgy használj ki, hogy amellett légy boldog, aki mellett tényleg az lennél. Én Eleanort választanám.
-Én is. De nem tehetem. Most megyek, szia.
-A sütit sem várod meg?
-Majd visszajövök. - ezzel az utolsó mondattal léptem át a küszöböt. Csak még jobban összezavarodtam. Visszamentem Jessicához és a kislányomhoz, mert számomra mégis a kislányom a legfontosabb.
Aludtak. Leültem melléjük és furcsa, hogy rájuk nézek és azt kell mondanom, hogy van egy családom. És még furcsább, hogy lehet, hogy ezt a családot fogom elhagyni egy másikért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése