17. rész - Családias hangulat.

Tudom, hogy nagyon régen írtam. Sajnos nem volt egyáltalán időm még nyáron sem, ezért abbahagytam egy jó időre a blogot, de most folytatni szeretném. Nem tudom, hogy kit érdekel még ennyi idő kihagyás után, de jó olvasást kívánok nektek! Remélem elég izgi a történet! :))
Rebeka:)

Eleanor az életemet jelenti, de Jess és a kislányom mellett kell lennem. El-t szeretem, tehát az érzéseim nem változtak. Ha a kislányom nagyobb lesz, akkor majd megérti, hogy egy másik nőt szeretek és nem az anyját, így megfogtam magam és szélsebesen rohantam oda, ahol a legszebb hónapokat töltöttem: Eleanorhoz. Kopogtam, dörömböltem, de nem nyitott ajtót senki... Nem számítottam másra. Csalódottan indultam vissza a parkba, ahol mindig sétáltunk. Már a sarkon jártam, amikor meghallottam egy ajtóbecsapást. Azonnal hátrafordítottam a fejem és megcsillant a remény a szemeimben, azonban az ajtó előtt nem Eleanort láttam, hanem egy férfit. Méghozzá egy régi jó barátomat, Andyt. Meglepetten néztem továbbra is, de ő nem vett észre. Féltékeny lettem, de nem mehettem oda hozzá, hiszen már alig köt valami össze Eleanorral és nem is kényszeríthetem, hogy addig szeressen, ameddig együtt nem lehetünk, mert én hibáztam. Én szúrtam el.. Akkor én is igyam meg a levét... Kicsit idegesen, de visszaindultam a parkba.
*30 perc elteltével*
Ülök a székben a kislányomat ringatva és akkor a telefonom elkezd zizegni az asztalon. Rövid zizegés volt, ezért arra gondoltam, hogy egy üzenet lehet. Nem álltam fel, mert meg kellett várnom, hogy a picur elaludjon. Amikor elaludt beleraktam a kiságyába, ami teli volt rózsaszín kis virágokkal és az ágy felett volt egy baldachin. Elmentem a konyhába és csináltam teát Jessnek is és magamnak is. Elbeszélgettük az időt a finom rózsatea mellett.. Benéztem a pici babánkra, aki már úgy aludt mint egy álomszuszék. Megfogtam a kicsinyke kezeit és hangosan gondolkoztam:
-Most ha te nem lennél, furcsa lenne az életem. Könnyebb lenne, de unalmasabb. De most hogy te itt vagy nekem így minden hihetetlenül csodálatos.
-Igen, szerintem is! - mondta Jessie egy bűvös mosollyal az arcán.
Furcsa volt ezt hallani, mert azt hittem, hogy ő ezt nem fogja hallani, de jó érzés volt nekem is kimondani ezeket a szavakat. És ha nem is Jess az a nő, akit életem végéig szeretni fogok, akkor is egy csodás nő! Ezekkel a szavakkal odamentem hozzá, megöleltem és egy gyengéd puszit nyomtam az arcára.
Amikor beléptem a szobámba megcsörrent a telefonom. A nevet nem jelezte ki, így nehezen vettem rá magam, hogy felvegyem, de felvettem. Egy ismerős hang szólt bele:
-Hello! Találkozunk holnap?